24mm (ef-s 18-55 f/3.5-5.6), f 4,5; 1/200, ISO 100
Néhány évvel ezelőtt, szerencsém volt dolgozni egy igazi Armanival. Én nem voltam divat, hanem rajzfilm tervező, ahogy ő se Giorgio (kép jobbra), hanem Jacopo (minden további kép). Jacopo Armani, gyártásvezető luxemburgi Iris Productions stúdióban, ahol akkor készült az eddigi legeredetibb "Pinocchio", egész estés rajzfilm. Legeredetibb abban az értelemben, hogy nagyon közel állt a könyvhöz - ami sokak számára teljesen ismeretlen maradt. Minden esetre, Jacopo két kerekű masinával járt munkahelyére és egyszer megbeszéltünk, hogy készítek róla pár fényképet. Íme az eredmény.
 Azonos beállítások mint cím fotón |  74 mm (ef-s 55-250 f/4-5,6 IS), f 7,1; 1/125, ISO 100 | Három vakum volt és rádiós kioldó. Két kis méretű softbox (50 x 50 cm és 60 x 40 cm) egymás mellet, volt fő fényforrás és a harmadik, "csupasz", oldalról vagy hátulról - a kompozíció függvényében - szép élfényt vagy annál többet is biztosított. |
18mm (ef-s 18-55 f/3.5-5.6), f 6,3; 1/60, ISO 800 Ahogy a címfotón is látszik, naplementekor kezdtünk és egyre sötétebb lett, de a vége számomra legérdekesebb volt, mert a közeli raktár épület lámpái nagyon jó háttér elemet alkották. Kár, hogy nem volt birtokomban egy igazan nagylátószögű objektív, sokkal látványosabban sikerült volna a felvétel. Se baj, így is szép lett és signor Armaninak is nagyon tetszett. Egyetlen komolyabb problémát fókuszálás okozta, mert ahogy eltelődött, fényképezőgépem egyre gyengébb fényben működött, ami neki nem erős oldala. Teljesen érthető, hiszen egy kezdő (entry) modellről van szó.
154 mm (ef-s 55-250 f/4-5,6 IS), f 5,6; 1/125, ISO 100 Mondanom se kell, hogy ezek mind beállított képek, az egyiken sem mozog a masina. De, attól még mindig jók és valódi easy rider élményt nyújtanak. Egy kis retusálás mindenképpen szükséges volt, de én annál többet is hoztam ki a nyers anyagból, mert kihívás volt számomra pár fokkal feljebb emelni a lécet. Kíváncsi voltam mire vagyok képes és milyen problémákkal fogok találkozni, ill. hogyan fogok őket megoldani. Tanulságos kis feladat volt. Ha nem tévedek, ez volt az első fotó session kollégaimmal, sokaknak nagy örömére, ami késő nyártól egészen novemberig tartott. Persze, nem mindig kint, nagy hidegben. Szép számmal fotóztam bent, stúdió egyik kisebb termében, egész napos munka utáni kikapcsolódás címen. Akkor jöttem rá, hogy az emberek - és azok többnyire fiatalok voltak - mennyire szeretik szerepcserét. Egy rövid időre valaki más lenni, vagy egyszerűen VALAKI, aki körül "forog a világ", aki figyelem központjává válik - akkor is, ha csak én voltam, aki figyelt rájuk. És aztán úgy látni magát a fotókon, ahogy addig sose látták. Dupla öröm.
Népszerű lettem, őszen már hosszú várólista alakult, mert én csak hétvégéken fotóztam. Szombaton vagy vasárnapon. Sokszor hétvégéken is dolgoztunk, nem volt nehéz, de volt az is, hogy csak fotózás miatt jöttem be a stúdióba. Ott mindig valaki volt, ha nem is nagyon nyomtunk ceruzánkat, beszélgettünk, főztünk (és mind megettünk!), társalgóztunk...olyan, jó értelemben, "kritikus tömeg" alakult ott, ami teljesen egyedi. Az sose nem ismétlődik meg. De, végül is, egy nem mindennapi rajzfilmet megalkotunk és jó sok fotót hoztam haza. A gyűjteményem első fejezetét.
Népszerű lettem, őszen már hosszú várólista alakult, mert én csak hétvégéken fotóztam. Szombaton vagy vasárnapon. Sokszor hétvégéken is dolgoztunk, nem volt nehéz, de volt az is, hogy csak fotózás miatt jöttem be a stúdióba. Ott mindig valaki volt, ha nem is nagyon nyomtunk ceruzánkat, beszélgettünk, főztünk (és mind megettünk!), társalgóztunk...olyan, jó értelemben, "kritikus tömeg" alakult ott, ami teljesen egyedi. Az sose nem ismétlődik meg. De, végül is, egy nem mindennapi rajzfilmet megalkotunk és jó sok fotót hoztam haza. A gyűjteményem első fejezetét.
RSS Feed