Gyász

Elment egy régi barátom. Frenki volt a beceneve. Azt először hevesen visszautasított, viszont később legendává tett. Tuzlában nem volt olyan, aki nem hallott Frenki-ról. Negyven hét éve ismertünk egymást, együtt nőttünk fel, játszottunk, zenéltünk, szórakoztunk, stb. Szüleink voltak legjobb barátok-különösen az utóbbi években- és a nővére volt az első szerelmem. Valamikor régen. Egy másik korban, múlt évezredben. A sors csúnyán bántott vele, ahogy az emberek is, beleértve minket, gyerekkorunkban, de ő kitartóan küzdött és közben mindenkivel jóban volt és a hátrányaiból sok éven keresztül előnyt kovácsolt ki magának. Élő urbán legenda lett, népszerű, kedvelt és példamutató.

Alig néhány hónapja édesapja halt meg a karjaiban. Otthon, szeretettei között. Frenki egy svájci kórházban, egy súlyos műtét után, egyedül...Október végén találkoztunk (most már tényleg) utoljára és hosszan beszélgetünk. Mindig optimista volt, de most inkább keserű és elégedetlen. Végig járt klinikákat és beszélt szakorvosokkal, egy életre szóló (rossz) tapasztalatokkal hazatért, de nem adott fel és tovább is bízott abba, hogy van remény. Mert szeretett élni.
Ezeket a fotókat három évvel ezelőtt készítettem, egy augusztusi délelőttön, az otthonában. Gyerekkora óta gitározott, több helyi zenekárban basszusgitáros volt, dal és szövegíró. A szobájában egy kis hangstúdió. Az első keverőpultot tőlem vásárolt meg, 1989.-ben. Évekkel azelőtt ketten csináltunk nálam egy jam session-t, amit felvettünk magnóra és onnantól neki is kellet házi "stúdió". Megvolt a keverőpult és, pár évvel később, azzal gyakorlatilag indítottak az első helyi kereskedelmi rádió állomást. Az első műtéte Berlinben volt,1999.-ben és onnan vissza jött Tuzlába. Most másfelé vezetett az út. Remélem, hazatalált.

---