Négy évvel ezelőtti kép. Luxemburgban készült, várva várt stúdió első BBQ partin. Egy layout-os kolléganőnk gyerekei is ott voltak. Ez fia, Joke mögé bújva. Joke az anya neve. Én rendezvényfotóst játszottam. Míg többi fotó szép emlék, ez más. Véletlen műve, de különösen jó. Elkapott pillanat. 
Ha jól emlékszem, egy vakum volt -öreg Canon Speedlite 430 EZ-, 1/2 CTO fólia volt rajta, mert naplementekor fotóztam és nem akartam fehér, vakufényével rontani a hangulatot. Az minden egy összecsukható, könnyen hordozható 50 x50 cm softboxban volt, ami könnyű állványra volt rögzítve. Vaku ereje 1/1 vagy 1/2 volt, mert ott állt egy fal mellet, hogy több irányba és nem túl feltűnően tudok fotózni kicsit nagyobb körben. Azért is teleobjektív a gépemen. Ez egy tipikus "jókor, jó helyen" példa.

Maradjuk még kicsit a vízben. Néhány napja, három jó pajtás -osztálytársak egyébként- úgy menekültek a nagy melegtől, hogy vízi sportokat űztek az udvari kis medencében. Egész délután, este fél nyolcig. Egyik a kisfiam és érte indultam, amikor eszembe jutott, hogy talán lenne kedvük kitalálni valami jó, kis "produkciót", amit lefotóznám naplementekor. Úgy magammal vittem két objektívet (Canon EF-s 18-55 és EF-s 55-250) egy vakut, egy brollyt és könnyű lámpaállványt. Fiúk éppen vízibombázásra készültek, de kedvemért mentek vissza a medencébe és hülyéskedtek ott egy darabig. Én igyekeztem egyensúlyozni lemenő nap fényét, ami szembe sütött, ellenkező irányból érkező vakufénnyel és elkaptam pár érdekes pillanatot. Aztán hagytam fiúkat vízibombázni és csatlakoztam szülőtáborhoz. Egyszer csak észrevettem, hogy gyereket vízbe ugranak és rájöttem, hogy az lehet igazan érdekes fotótéma. Ez a kép este hét óra körül készült. Sorozatfelvételt használtam - három, 6 és 8 kép/mp -, vaku nélkül és reméltem, hogy a gép rendesen fókuszál.  Ahogy kiderült, azzal nem volt semmi probléma. ISO 3200-nál minden kép elég zajos lett, de azt könnyen sikerült eltávolítani. Inkább annak örültem, hogy jó pár levegőben 'álló' testet sikerült megörökítenem. Azok még nyers formában vannak, mert még nem tudtam velük foglalkozni, de ezt az egyet kiszemeltem és szívesen megosztom. Bár a kép maga kompozit (bal oldali fiú nem volt ott, abban a pillanatban), nagyon jól illusztrálja milyen hangulat volt a kis, udvari uszoda zárása előtt. Váruk a folytatást.

Ha már tenger és hajók vannak a terítéken... fenti kép szépen illusztrálja hogyan lehetséges olyasmi, majd nem szó szerint. Kell egy fiú, aki karácsonyra kap egy vitorláshajó modelljét és két nap alatt össze is rak az egészet; egy apa (én), aki mindenben lát alkalmas fotótémát, egy-két ruhadarab, fehér vászon és az, hogy az anya ne legyen közelben. Aki tud mit akarok mondani, érti. Akkor már a vihar is lenne. Nem akartunk viharos tengerben vitorláshajót megörökíteni, de lám, még is valahogy úgy sikerült. Szerintem, nem lenne szabad panaszkodni, mert a kép így sokkal hangulatosabb lett.

Nem mint ha igazi vihar előtt készült fotó nem lenne még hangulatosabb (jobbra). Barbadoson ritkán tombol a vihar, mert a sziget valahogy nem áll a nagy hurrikánok útjában, de amikor egyik vagy másik még is érinti kis országot, jobb otthon maradni. Rengetegen esik. Száraz föld olyankor csak egy földrajzi fogalom. Levegő páratartalma kb. 98%. 

Amikor készültem bérelni a lakást, észre vettem, hogy mindenhol ruhaszárítógép van. Nem bírtam nem kérdezni, miért van úgy, ha kint olyan meleg van, hogy pillanatok alatt megszárad a ruha, amire azt a választ kaptam, hogy nedves levegő miatt napokig tart amíg tényleg száraz lesz. Azért inkább gépben szárítják. Hát akkor, én is úgy csináltam. 

Azt mondták, hogy pénteken estefelé, érdemes Oistins faluba menni, mert halászok frissen hozott halakat nyílt utakon rácson sütnek és adják el (BBQ). Voltam ott , de nem pénteken és nem is estig maradtam, de jó néhány fényképet hoztam magammal emlékül. Ezen a helyen (kép balra) konkrétan kíváncsi voltam, van-e ugyan annyi RAMBO néven hallgató halász hajó, mint amennyi film is készült. Én csak ezt az egyet láttam. Kopott, ütött öreg Rambo II. Lehet, hogy a többi valahol nyílt tengeren aznapi teljesítmény után mentek és csak napokkal később hazatértek. Vagy csak ő maradt?

Majd nem ideális kompozíció, legalább is vízszintesen nézve: a felső harmadnál ott van horizont vonala, az alsónál habzó hullám, kettő között tenger, fölött az ég, alatt a homok. Minden a helyén. Hajókkal viszont nem tudtam mit csinálni, úgy voltak, ahogy voltak, de nem is olyan rossz így. Itt ez a zöldes-kék és mélykék színű tenger a főszerepben és az adja utánozhatatlan hangulatot ennek a képnek miközben visszaidézi pillanatokat, amiket ott töltöttem. Egyre jobban örülök minden fotón, amit a Barbadoson készítettem. 

Nyár közepe. Trópusi forróság Magyarországon. Anno Domini 2015. Mindenki liheg, de én nem panaszkodhatom: otthon dolgozom, alagsorban ülök és itt kellemesen hűvös van. Télen más a helyzet, de azt hagyunk. Hanem trópusi forróság. Megint eszembe jutott Barbados: ott így volt minden nap. Nyári hőmérséklet +26 és 34 fok között, télen + 24 és 33 - gyakorlatilag semmi különbség. De, ritkán annál melegebb. Nem hitték, amikor mondtam, hogy nálunk akar 38 fok is lehet. De, azért ott van a tenger. Igen sok belőle. Könnyebb elviselni nagy meleget, ha munka után perceken belül lemész a strandra és beugrasz a vízbe.  Baj csak az, hogy amíg kijössz már korom sötét van. A fenti kép d.u. k.b fél hatkor készült (pontos magyar idő: 23:39:14). Negyven perccel később már olyan sötét volt, mint ha éjjel lenne. Szóval, nem mentem strandra, hanem medencében hűsítettem magam. Praktikus és biztonságos megoldás. Feltéve, ha van medence közelben. Nálam volt, de nem csak nekem. Az elején voltak esték, amikor csak én fürödtem. Furcsa érzés, de jó. Ahogy közeledett a tél, (már mint nálunk, északon) egyre többen jöttek telelni - leginkább kanadaiak - és úgy a medence és környéke egyre zsúfoltabb lett. Nyugdíjasokkal. Az rendben, de nem az én korosztályom. Még nem...

2013 júliusán zsámbéki Kálmán cukrászda  megbízásában lefotóztam ép aktuális tortaajánlatát egy gyönyörű szép, sötétbe lakkozott vitrin polcain. Néhány napon belül, minden ami kínálatukban szerepelt helyet talált akkoriban épülő fotógalériában és kivétel nélkül, nagyon jó képek lettek...

Hogy miért még mindig nincsen rendes weboldaluk, az egy dolog, de kép galéria már két éve készen áll. Ami nekem különösen tetszett, az a fenti fotó három tortával és egy rendkívüli szép tortadísszel. A legszebbnek találom jobb oldali, üveg tortatartót. Nem a formája miatt, hanem ahogy fest a fotón. Remélem, érthető...

A fény beállítása egyszerű volt: Speedlite 550EX égy állványra volt felszerelve és 60x40cm softboxből baloldalon állt. Elég magasra emeltem fel és kb. 60 fokon lefele villogott. A másik vaku jobb oldalról, csak hogy árnyékot derítse torta sötét oldalán,1/64-es erejével, ugyan olyan magasan állt.
A hatása leginkább a középső és a bal oldali tortán érezhető. Nem zárom ki, hogy az ajtón keresztül bemenő természetes fény egy kicsit segített, de akkor is nagyon keveset. Ez volt egy tipikus két lámpás beállítás.

Sose fogok tudni ki lakott itt. Amikor ott jártam, nem derült ki, most már túl messze vagyok, hogy újra látogassam. Barbados déli partján, homokos strandon ez a ház alig húsz méter volt a tengertől. Minden jel arra utált, hogy már üres, pedig kőházak ott nem mindenhol vannak. Valamikor gazdag (fehér?) család lakhatott bent. Viszont, ott van a virágcserép és kerti nővények...meg lánccal, lakattal bezárt ajtó. Talán, még sem lakatlan. Minden esetre, valami rendkívüli nyugalom uralkodott eben a kis udvarban. Lemenő nap fénye és árnyékok, anyagok és textúrák. Emlékszem, csak úgy álltam és ennek a látványnak egyszerűen nem tudtam hátat fordítani. 

Más helyen, más textúrák. Ez északi part, ami inkább sziklás strandokról híres, de homok is akad itt meg ott.  Erre ráléptem, mielőtt észrevettem, mennyi minden van egy ilyen minimalisztikus kompozícióban. Klikk! Egyébként, ahogy lábnyomokból mondható, rengetegen voltak azon a helyen ugyan abban a pillanatban, de nekem még is ez a kép nyugalom és csendről szól. Csak a tenger zúgása hiányzik. Barbados pártjain, két tenger vízében lehet fürdeni: északi és keleti oldalon Atlanti óceánban, déli és nyugati partjain Karib-tengeren. Jack Sparow-val talán nem, de ilyen-olyan igazi kalózokkal még lehet találkozni. Ha az embernek bal szerencséje van.

De azért a tenger...abszolút csodálatos! Meg azok a felhők, amik mindig ott vannak, mint kis vattapamacsok és csak "hajóznak" az égen, reggeltől estig. Ha fényképezőgép van az ember kezében, bármerre fordul, remek fotót fog csinálni, mert egyszerűen nem lehet hibázni. Én az első délutánon egy olyan képsorozatot rögzítettem, ami tele volt felejthetetlen motívumokkal. Az egyik itt lent látható...

Ez itt Márk. Két éve, amikor tíz hónapos baba volt, elkaptam ezt a pillanatot esti fürdés után. Kevésebb, mint huszonnégy óra alatt több mint 500 fotót csináltam róla, iker testvéréról és szüleiről, mindenféle beállításban. Vendég voltam náluk és megörökítettem egy "átlagos", hétvégi napot. Ami etetésből, játszásból, alvásból, etetésből, pelenkázásból, fürdésből, etetésből, alvásból...állt és aztán újból az egész. Fárasztó, de nagyon jó volt. Mindenki, maga módján, élvezet. Nekem az volt az első, ilyen jellegű munkám és nagyon készültem. A felszerelésemből elvittem mindent, ami csak lehetett, mert nem tudtam mi vár rám. November végé felé jártunk és az nap eset a hó. Tehát, kinti fotózás elmaradt. Bent alig volt természetes fény, azért két Villanjkörte vakut ablak oldalán állítottam be és menyezettre irányítottam, azzal imitálva napfényt. Jól működött. Speedlite vakut csak néha használtam, de vázon kívül, legfeljebb plafon vagy fal felé fordítva. Máskor élfény forrásként. Mint az alábbi képen...

Bár sok idő eltelt, a feladat még nem ért végét. Valahol elszakadt a kapcsolat, de én nem hagyom abba. Ebből az anyagból nagyszerű fotókönyv lehet és lesz is. Remélem, nem sokára...

Utóbbi hetekben csak annyi időm telik blog bejegyzéseimre, hogy egy-egy alkalommal bedobom valamit, mert sok a munka. Ami jó dolog és azért semmiképen nem szabad panaszkodni, csak azzal jár, hogy teljesíteni kell számos feladatot - első sorban animációs és grafikai jellegű - és annak érdekében rajzolni egész nap. Másra nem marad se idő se energia. Fotózás is kicsit lelassult, pedig lenne mit és mivel, de azért vannak terveim, amiket minden képen szeretném még nyáron megvalósítani. 
Nos, ami most zajlik, az Kolping Hotel gyerek részlegének a "védjegye", Bobó a víziló figurának újratervezése. Már tavasz óta dolgozom rajta és most már kész van az új kollekció. Ami érdekes említeni, az az, hogy az út idáig nem volt egyenes és könnyű, bár az ötletem és koncepcióm a legelső pillanattól változatlan maradt, viszont azt nem megfelelően kommunikáltam  és a megrendelő, jogosan, kétségbe eset. 

Én tulajdonképen, a végével kezdtem: a fent (alig)látható u.n. forgatási rajzzal, figuratervvel. Ami nagyon fontos, hogy legyen, de inkább rajzolónak szól, mint bárki másnak. Különösen azért, mert itt technikai jellegű részletek a legfontosabbak és nem a figura személyisége. Ami hiányában nehézen bárki mást meggyőzni sikeres végeredményről. Nos, azért ellenkező irányból megközelítettem a dolgot és aranyos, vidám kis pózokat vázoltam, amikből világosan olvasható volt Bobó régi, de bizonyos mértékben is új, személyisége. Mert hogy, az új koncepció szerint, ő is megváltozott, magyarul felnőtt. Egy kicsit. Annyit talán megírhatnám. Az jó iránynak bizonyult, mert elég volt ahhoz, hogy az új figura elnyeri mindenki tetszését, sőt még motiválja a megrendelőt (itt több kedves személyt kell érteni) újabb és újabb javaslat létrehozására. A vége az volt, hogy az összes vázlatomat ilyen-olyan végleges formában kérik. Ennél nagyobb sikert nem kívánhatok. 
Az izgalom most kezdődik, mert új szereplők lépnek a színpadra, de arról még egy szót se.