Robit már öt éve ismerem, ö az egyik fiatal, rajzfilmes kollégám. Csak hogy neki papírja is van róla, mert MOMÉ-n diplomázott. Annak idején segítséget kért diplomafilm gyártásában és én segítettem. Nagyon tehetséges animátor. Luxemburgba én hívtam és eljött, hogy dolgozhasson "Pinocchio" produkcióban. Akkor kiderült számomra, hogy gitározik. Egy "Dolor" nevű trash metal zenekárban. Ami nehézen összehozható kapcsolatba vele és az ö személyiségével, de még is... Minden esetre, nekem jó kifogás volt, hogy készítsek vele "egy rock zenész"-témájú fotósorozatot.
Fenti kép egy már ismerős helyszínen készült, két vaku segítségével. A kép jobb oldali vaku egy 50 x 50 softboxban volt, 1/1 erővel, a másik Robi mögött, feltételezem 1/8 erővel vagy gyengébb. Ha nem tudjunk, hogy ott van, úgy néz ki, mint ha az épület oldalán lévő lámpák világítanak rá, ami igaz, csak messze nem ilyen erővel. Szóval "csaltam", de jó szándékból: az a jó világítás egyik titka. Hogy ott legyen, de nem feltűnő. Rejtett, ha lehet.
Fenti kép egy már ismerős helyszínen készült, két vaku segítségével. A kép jobb oldali vaku egy 50 x 50 softboxban volt, 1/1 erővel, a másik Robi mögött, feltételezem 1/8 erővel vagy gyengébb. Ha nem tudjunk, hogy ott van, úgy néz ki, mint ha az épület oldalán lévő lámpák világítanak rá, ami igaz, csak messze nem ilyen erővel. Szóval "csaltam", de jó szándékból: az a jó világítás egyik titka. Hogy ott legyen, de nem feltűnő. Rejtett, ha lehet.
 |  Míg a bal oldali kép akar egy stúdióban, vagy színpadon készülhet, az igazság az, hogy kint a szabadon voltunk és a mögötte lévő háttér, az kora esti ég. A hátát világító sárga fény, naplemente fénye. Egy vakus beállítás és mindenki éppen jó helyen volt. Jobb oldal fent: ez mind kettőnknek kihívás volt, mert Robinak kellet ugrania egy k.b. 70 cm magas támasztó falról le a parkolóra, engem átrepülve. |
És úgy talán húsz szór! Én egy karton darabon feküdtem a hideg aszfalton és felfelé fotóztam. Két vakus beállítás, a gép teljes manuális módban, beleértve fókuszálást is. Akkor már elég sötét volt ahhoz, hogy AF bármit is lát, ráadásul, ugrás közben egy kit objektív (Canon 18-55, f/3,5-5,6 II) úgysem tudná olyan gyorsan reagálni. Nem maradt más, mint nagyjából fókuszálni ( egy "statikus" próba során) és úgy hagyni. Blende max. f/8 lehetett, ami egy tisztességes mélységélességet (depth of field, DOF) garantált, hogy legalább fél teste fókuszban legyen, miközben vakuk is jól teljesítettek. Mivel ilyen körülmények miatt sorozatfelvételről álmodni sem lehetett, minden ugrásra csak egy kattintás jutott és azért kellett rengeteget ugrani. Annak mellékhatása az volt, hogy Robi pár napig izomgyulladással járt dolgozni, én viszont megúsztam tüdőgyulladás nélkül. Így is sokat áldoztam kreativitás és minőség oltárán, de az már nagyon komoly áldozat lett volna.
RSS Feed