50 mm (Canon EF 50 f/1,8 II), ISO 160, f/3,5, 1/100 sec
Ez volt eddig leghosszabb ideig tervezett családi fotózás, de megérte a várakozást, mert az eredmény is csúcsnak számít. Azt hiszem, két évvel ezelőtt jeleztem először, hogy szívesen készítsek fotókat erről a családról, de a nagyon udvarias tudomásulvételen kívül, hosszú ideig más nem történt. Most már tudom miért: akkor még öten voltak, de nem éltek boldogan. Idén, nyár elején újra szóba hoztam az ötletet és elkezdtünk konkrét időpontot keresni, ami egyik hónapról csúszott a másikra, amíg végre nem állt meg egy szeptemberi vasárnapon.
50 mm (Canon EF 50 f/1,8 II), ISO 160, f/3,5, 1/100 sec
Több helyszínt választottam. Az első nem túl tágas nappali volt, viszont elég nagy ahhoz, hogy beleférjen az én fehér fotóhátterem és annak tartói. Kétszemélyes kanapét állítottunk előtte, tört fehér takaróval borítva, mert arra törekedtem, hogy minél semlegesebb környezetben legyenek a főszereplők. Nappali azért is jó választás volt, mert jó sok ablaka van és nem hiányzik természetes fény, akárhonnan fotózik az ember. Annak ellenére, nem bíztam teljes mértékben a helység meglévő adottságára és azért stúdióvakut is használtam, igaz a legkisebb mértékben. Biztonság kedvéért, csináltam egy fotót, ahol csak a háttér és kellékek vannak, mert szükség esetén, azzal tudok korrigálni esetleges hiányosságokat az egyébként jól sikerült fotókon, ami későbbiekben valóban is történt. Beállítás három variációját vettem fel kanapén és kettőt csupán a háttér előtt, a földön ülve/állva. Akkor már éreztem, hogy jó úton járunk.
187 mm (Canon EF-S 55-250 f/4,5-5,6 IS), ISO 160, f/5,6, 1/160 sec
Következő ötletem volt a lemenő napfényben, zöld fűben pihenő családot fotózni és arra megpillantottam egy nagyon jó helyt, alig néhány lépésnyi távolságban a házuktól. Itt már csak vakut lehet használni, de számítottam rá és elhoztam egy brolly-t, meg egy reflektort, amiket a jobb oldali ábra szerint állítottam be. Kis ideig tartott, amíg nem találtam olyan látószöget, ahonnan nem látszik minden nem kívánatos tárgy vagy növény, végül én is majd nem hason feküdtem, de lényeg az, hogy ez is sikerült úgy, ahogy elképzeltem. Ugyan ezt a beállítást egy másik, alternatív, helyen is megcsináltunk, de elkéstünk néhány másodperccel, a nap már lement és a kép nem az lett, amit szerettem.
Előtte viszont volt egy hosszabb fotózás, amire fontosabb volt a lemenő napfény, azért nem nagyon sajnáltam.
Előtte viszont volt egy hosszabb fotózás, amire fontosabb volt a lemenő napfény, azért nem nagyon sajnáltam.
50 mm (Canon EF-S 10-18 f/4,5-5,6 IS STM), ISO 640, f/8, 1/160 sec Az utolsó szakasz egyben a legvidámabb volt, mert csak a gyerekekről szólt és a kedvenc kerti játékukról: trambulinról! Egy olyan dolog, amit már nagyon rég óta szeretem volna kipróbálni, de eddig nem sikerült. Az elképzelésemben késő délutáni napsütés szerepelt, egy derítő vaku és nagylátószögű objektív. Az utolsó felsorolt elem hiányában sokáig nem is tudtam megvalósítani fenti koncepciót, de most már az is van, csak a napsütés kimaradt. Tehát, két derítő vakut kellett használnom, trambulin két oldalán, durván 180 fokon. A legtöbb képet úgy vettem fel, hogy a kép bal oldalán látható támasztó falra felállítottam egy két méteres létrát és onnan - a létra tetejéről - lefelé fotóztam három ugrándozó gyerekre. Az addig tartott, amíg ki nem merültek és én sem hittem, hogy bármi újat fogok megörökíteni. Nem beszélve arról, hogy már a vacsora ideje is elmúlt és már lassan lefekvésre is kellet készülniük. Végeredményben összesen kb. 200 felvételt csináltam, abból technikailag 190 jó volt és abból 33 kiválasztott hol a falra, hol egy fotókönyvbe kerül majd. Arról is beszámolok, kicsit később.
RSS Feed
