Egy hosszú pillanatra megállt az idő. Egy élet végét ért, egy szülő elment és a gyerekei - akármilyen idősek - árvák maradtak. Már nincs akire támaszkodnak; akitől mindig kapnak, akkor is ha nem kérnek, mert ő jól tudja, hogy ami van, az nem elég; akihez mindig haza jönnek, mert ő maga otthon és menedék; aki körül mindig jó és nyugodt a légkör. Akiből egy és csak egy van: anya.
Gyorsan ment el. Nem szenvedett és másokat sem terhelt hirtelen gyengédségével, tehetetlenségével. Mint ha az utolsó napjaiban is inkább másoknak, nekünk, könnyebbé szeretett volna tenni saját elmúlását. Úgy hunyt el. Én éppen készültem még egyszer elutazni hozzá, amikor kaptam szomorú hírt, hogy már késő. Csak búcsúztatásra érkeztem.
Két hónap hiány nyolcvan hét évet élt. Huszadik században hetvenegy évet, huszonegyedik században tizenöt és fél évet. Két században, két millenniumban. Túlélte második világháborút és jugoszláv háborút, 37 évig özvegy volt. Szeretett anya és nagymama, sokaknak drága barát. 

The Animation Workshop, Európa egyik vezető animációs főiskola, egy régi laktanya területén kapott helyet. Minden alkalommal, amikor kimentem a belső utcára, láttam valami fényképezni valót: néha csak fény és árnyék játékát, máskor egy old timer tűzoltó autót. Ami ráadásul, tökéletesen működő állapotban volt. Hogy minél többet láthassam, kaptam egy "szolgálati" biciklit és azzal mentem városba, de hétvégén akar néhány külvárosi látványosságok felé. 

...avagy, hogyan készült fotósorozat,
amiről egy héttel ezelőtt írtam. Ahogy már említettem, Zsámbéki Művelődési Házban (teljes néven: Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár), vagy is annak a nagy termében és színpadán voltunk. Színpadon kívül, egy rögtönzött stúdiót is állítottam fel, hogy nem csak "koncert" fotók legyenek, hanem beállított képek is, ahogy nagyok szoktak csinálni. Először színpad...

Fő fényforrás egy 80 x 120 cm softbox volt, benne Wallimex Pro V-400 stúdió vaku. Egy másik, kisebb softbox jobb oldalon volt és 1/16-as vaku erejével énekeslánynak (Borsa) biztosított extra fényt.
Hogy a háttér ne legyen túl egyforma sötét, dobkészlet mögött került kis áttetsző ernyő rendszervakuval. Ugyanakkor egy másik rendszervaku élfényt biztosított dobosnak, hogy minél jobban kirajzolódik a környezetéből. Hátul, két távoli pontban egy-egy Villanjkörte vaku imitált színpadi fényt: az egyiken kék előtét volt csavarva, a másikon narancssárga.
​Ezek a fények adtak koncert hangulatot.

Stúdió beállítás kicsit egyszerűbb volt: Wallimex Pro V-400 már csak félerejével villant, kis softbox hátra került. Hozzáadtam egy reflektort baloldalon, ami egyensúlyozta főfényt és egy színpadi fényt (limelight) imitáló, másik reflektort, ami alulról derített kis csapatot, tekintettel arra, hogy elég sötét ruhadarabokat viseltek és a fő vaku, méhsejtrács miatt, inkább csak az arcokra és a vállukra hatot. Itt nem akartam színezett fényt és más effektusokat, mert ilyenkor az alanyok személyiségei fontosak. Úgy fest, az teljesen sikerült.

A gépbeállításokkal kapcsolatban, csak annyit, hogy végig ISO 100-an fotóztam, blende mindig f/5,6 körül volt, záridő kb. 1/80. Mivel a fényereje nem változott, blende is csak minimálisan eltérhet az alapértéktől, záridő objektívtól függően rövidebb-hosszabb volt, de fontos az volt, hogy a teremvilágítás ne látszódjon.
Werkfotókat Dányi Magdi készítette és azért külön köszönet neki! 
Most már mondhatom, hogy minden jel arra utal, hogy idén még jó néhány hasonló alkalom lesz...